Falfirkából firkafal – egy bábpedagógus mami naplójából

Van egy rajzolós és gyurmázós sarkunk otthon egy kis piros asztallal. Úgy alakult, hogy a csábító fehér fal az asztal körül a kisfiamnak hívogatóbb volt, mint a fehér lapok a rajzolós kisasztalon. Ezért egy nagy csomagolópapírt ragasztottam fel a falra, hogy tudjon rajzolni.

Nem mondhattam, hogy nem szokás  a falra rajzolni, ha én is oda festek. Mert ebben a szobában még a kisfiam születése előtt a falra festettem egy égig érő fát, meg sárkányt, ilyesmiket. Maradt a megállapodás, hogy a lakásnak csak ebben a részében és csak itt lehet rajzolni a falon lévő papírra. Persze került gyerekrajz a lap mellé is. 

Táblafesték, te csodás

Úgy alakult, hogy tavaly egy szép őszi napon teljesen beleszerettem a táblafestékbe és kitaláltam egy bábos foglalkozást is ezt felhasználva Meseépítő bábfoglalkozás néven.

Egy napsütéses januári reggelen idén pedig elhatároztam, hogy otthon is készítek egy táblafestékes részt, ahova krétával tudunk a kisfiammal majd rajzolni. Hogy szebb legyen a szobarész, de úgyanúgy működjön firkafalként is.

Épp gyógyulóban volt otthon a kisfiam és még nem tudtam oviba vinni, de már unta az otthonlétet. Reggel kezemben az ecsetekkel és csillogó szemekkel azt mondtam neki, hogy mami ma falra fog festeni. És ide majd te is tudsz rajzolni krétával. És nekiálltam lefesteni a falat.

Az egyik meglepőbb eredmény az volt, hogy hagyott a kisfiam festeni. Azt hiszem kezdi megszokni, hogy mamira néha rátör, hogy van egy ötlete és akkor nekiáll festeni, bábokat készíteni vagy ilyesmi.

   

A mágnesfestéket is szeretem és mivel a hűtő már beborították a gyerekrajzok és mindefélék, ezért egy mágnesfestékes alapozást is csináltam a zöld részek alá. És a fa törzséhez. Azért nem alapoztam végig, mert csak ennyire futotte a maradék festékből, nincs semmi mögöttes elgondolás. A kisfiam zokon is vette, hogy felhőre nem tud ráülni a mágneskatica.

     

Kellett egy égig érő fa és dombok, meg persze egy hegy, ahova a kacsalábon forgó palota kerülhet. A villanykapcsolót csak körbefestettem. Amikor elkészült és megszáradt leteszteltük. Nem kellett kétszer kérni.

Rajz majd törlés és újra rajz. Mert persze a törlés része is nagy kedvenc. Azt kellett már csak tisztázni, hogy a falra csak krétával rajzolnuk, a zsírkréta és a többiek a papírokhoz tartoznak.

Ui: Kör alakú szívárvány a plafonon

Kamaszként festettem először a szobám falára. Szülőként visszanézve elismerésem a szüleimnek, hogy nem akadtak ki ezen. A falra is került rajz, az ablakra is. Egy bútort is lefestettem kékre és Pilinszky idézeteket írtam rá. De a kedvencem a galéria feletti plafon felület volt, ahova egy kör alakú szivárványt festettem.

Nyári munkaként dologztam sérültekkel és ott rajzoltak nekem egy kör alakú szivárványt, ami nagyon megtetszett. Úgy éreztem, hogy a teljes kört látják, míg én csak a csonka ívet sokszor. Sokat tanultam tőlük a boldogságról, elfogadásról és őszinteségről. És a róluk való gondoskodás kapcsán arról, hogy főleg humor kell és csak tenni a dolgokat és segíteni. Nem agyalni és nem sajnálni. Ha kell, akkor kell etetni, pelenkázni és nevetni meg szeretni. Szóval plafonra került a kör alakú szivárvány és a felragasztottama közös fotókat is a szivárványra. 

UUi: Kell egy égig érő fa és egy kacsalábon forgó palota

Jó lett ez a firkálós mesesarok. Mesélő firkasarok.  Szeretjük mindketten. Kellenek a mesék és egy kis varázslat a mindennapokban. Tudni, hogy van egy kacsalábon forgó palota a hegy tetején.Hogy lehesen akárhány fejű rémes sárkányt rajzolni a falra, tudva, hogy utána le is törölhetjük onnan. Hogy lehet cuki egyfejú sárkány is rajzolni a helyére.

Egy hely ahol megfér két nap is, egy amit a mami rajzolt és egy amit a kisfia. Egy hely, ami kicsit kibillent a hétköznapokból. Egy átmeneti tér, ahol a mese és a hétköznapok találkoznak. 

Somfay Alexandra bábpedagógus

Ui: Facebookon követsz már mint Mentasárkány Bábjátékot? Ha nem IDE kattintva megteheted!


Érdekel, hogy hogyan könnyíti meg a bábozás a kommunikációt közted és az ovisod között?

Ha kéred az ingyenes összefoglalót az első lépésekhez kattints a gombra.

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *