Olyan könyveket veszek elő ebben a sorozatban, melyek segíthetnek, hogy az ovisod együttműködését és szófogadását egyszerű és praktikus ötletek segítségével erősíthesd. Most Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkkor c. könyvéről olvashatsz.
Ezt a könyvet is időről időre előveszem mióta megszülett a kisfiam és mindig találok benne valamilyen ötletet, amivel átalakíthatom az életünket. Akárhogy próbálom egyszerűsíteni az életünket a játékok és a programok valahogy egy idő után újra bezsúfolódnak az életünkbe. Ezért egyfajta tavaszi vagy őszi nagytakarításként érdemes elővenni a könyvet és a játékok és a napired területén is rendet tenni.
A praktikus ötletek és konkrét tanácsok keverednek benne ez elgondolkodtató és elmélkedőbb részekkel. Nem kézikönyvszerű, ezért be szoktam jelölni a konkrét ötleteket és ha filozófikus hangulatban vagyok (ami nálam viszonylag ritka mióta gyerekem született) akkor olvasgatom az elmélkedősebb részeket.
Nekem megérte az elmélkedősebb részeken is átvergődni, mert alapvetően változatta meg a világhoz és a gyerekneveléshez való hozzáállásomat ez a könyv. (Amikor először olvastam, alig alvós éjjelek után voltam totyogós gyerkőccel és nem voltam elég türelmes napközben olvasás közben, de lehet te falni fogod ezeket az elmélkedősebb részeit is a könyvnek. )
5 ok, amiért érdemes elolvasnod
- Segít az egyszerűsítésben sok hasznos tanáccsal
- A mai felgyorsult és ingerekkel teli világra kézenfekvő és gyerekbarát választ ad az egyszerűsítéssel, ami ha kipróbáljuk érezhetően beválik.
- Valóságos mozgalmat indított el, biztos, hogy halottál már erről a könyvről, vagy említette valaki mert sokakat megérintett. Ha elrettent, hogy mennyi játék és programáradat zúdul rád az anyaság kapcsán a könyvet olvasva érezheted, hogy nem vagy egyedül, ha te mégis nyugodt és békés gyerekkort szeretnél adni a gyerekednek.
- Olyan ötleteket is ad az egyszerűsítéshez, ami nem olyan egyértelmű, pl. hogy a felnőtt világot hogyan lehet kiszűrni, amíg a gyerek kicsi ill. hogy hagyni kell, hogy unatozzon is a gyerek.
- Nemcsak a gyereknek, hanem neked is könnyebb és kiegyensúlyozottabb lehet az életed, ha az irányelveket be tudod vezetni. A ritmusra ls időrendre figyeléssel sok felesleges küzdelemtől óvhatod meg magadat.
3 konkrét példa a tippek gyakorlati alkalmazására
Három kedvenc tippet, azok közül amelyekt kipróbáltam kiragadok, hogy bemutathassam neked, hogy te is beleláss kicsit, hogy mennyire egyszerűek és hatásosak a könyvben megfogalmazott ötletek:
TIPP: A játékok szekrénybe pakolása vagy legalábbis szinten tartani a kipakolást, hogy a látótérben ne legyen sokféle játék egyszerre.
Érdemes a felesleges játékoktól megszabadulni. Például amivel sosem játszik vagy amelyik idegesítően zenél, mozog és ugrál egyszerre és nem lehet vele semmit csinálni. Vagy amelyik csak azért van elöl bár se neked se a gyereknek nem tetszik, hogy a rokonnéni ne sértődjön meg aki adta.
Időről időre előveszem ezt a tippet, főleg ha amúgy is tavaszi-őszi ruha miegyéb átpakolásban vagyok, vagy ha várhatóan egy ünnep miatt sok új játék érkezik. Először akkor vetettem be rendesen, amikor 1,5 éves volt a kisfiam és az eredmény az lett, így könnyebben eljátszott egyedül és jobban és hosszabban tudott koncentrálni, belefeledkezni a játékba. Bónusz: én is nyertem sajátidőt, hip-hip hurrá. Persze a játékok valahogy mindig gyűlnek és ez egy szifuszi küzdelem a gyarpodó játékokkal…
TIPP: A nyugodtabb és sűrűbb időszakok közötti ritmusváltás. Hogy a nyűzsgősebb napokat nyugis nap kövesse.
Ez a tipp is nagy segítség tud lenni. Nemcsak a gyereknek, de nekem is kellenek nyugodtabb délutánok, ha előtte sok program van. A kisovisnak pedig végképp sok tud lenni ovi után a nagyon izgalmas program több napon keresztül. Nálunk nagyon hasznosak ezek a nyugis délutánok, amikor tud koncentrálni és elmerüli valamilyen játéktevékenységben.
Persze ez nem azt jeleni, hogy szigorúan kétnaponta vagy háromnaponta otthon ülünk, amikor itt a jóidő, de mondjuk az ismertebb nyugisabb játszótéren való homokvárépítés, az erdei séta, vagy otthoni játék beiktatása mint zsilipnap nagyon jó tud lenni. Mindkettőnknek. Persze mindez egyénfüggő. Anya és gyerek alkatától is függ.
TIPP: Játékkölcsönző, azaz a játékok egy részét elpakolni és ezeket cserélni felváltva, és csak akkor lehet a régiből kapni valamit, ha cserébe elteszünk valamit.
Mióta itt a nyár és többet vagyunk szabadban, jobban zavarnak a benti játékok és szembesültem vele, hogy sok, még mindig túl sok. És sok olyan van, amit jónak tartok, de még így is sok egyszerre. Főleg hogy kevesebbet vagyunk a lakásban. Régóta terveztem ezt a kölcsönzős tippet, de nem sikerült eddig bevezetni.
De most elkezdtem és nagyon teszik. Első nap a fürdőjátékok kerültek terítékre. Félre volt téve pár darab, amit szinte már el is felejtettem. A csere-bere jól sikerült. Végigveszem a következő hetekben a többi játékot is.
Olvass bele a könyvbe…
“Az egyszerűsítéssel lehetőséget adunk gyermekeinkenek arra, hogy teljes figyelmükkel és valójukkal abban vegyenek részt, amit éppen csinálnak. Ha nincsenek elhalmozva annyi játékszerrel, sokkal elményültebben játszhatnak a meglévőkkel. És ha a játék egyszerűbb, nagyobb részt adhatnak hozzá saját magukból. Ez a kevesebb adta szabadság: az odafigyelés, a részvétel, a befogadás szabadsága. Azok a játékszerek, amelyek semmit sem “csinálnak”, bármivé változhatnak a játék során. Ha gyerekeink polcait és gondolkodását nem próbáljuk a képzelet előre gyártott mintáival telezsúfolni, azzal szabadságot adunk nekik, hogy maguk kovácsoljanak újakat, hogy a saját ötleteiket vigyék bele a játékba.”
“Az otthoni élet ritmusosságának növelése azonban az egyik leghatékonyabb eszköz a gyerekeink életének leegyszerűsítésésre. Ha ez rossz hír az olvasó számára, akkor íme, a jó: mindez a mi életünket is egyszerűsíteni fogja, nem pedig bonyolítani. És meg lehet csinálni.”
“A “semmittevés” állapota azonban olyan, mint amikor hirtelen csend lesz egy pillanatra a tömegben. De mi az a suttogó hang, ami ilyenkor egyzserre csak hallhatóvá válik? A gyerek belső hangja. Ilyenkor bármi megtörténehet. Ahelyett, hogy állandóan be lenne táblázva és szórakoztatnák, a gyerek megmozdul, hogy maga csináljon valamit – és ezzel másris kreatívvá vált. Elkezdte felépíteni a maga világát”
Somfay Alexandra bábpedagógus
Ui. Létrehoztam egy együttműködő ovisok facebook csoportot, ahol ezekhez hasonló tippeket olvashatsz és megoszthatod a tapasztalaidat egy támogató közösségben, ahol anyukák és óvónők is vannak. Mindenféle ovisokhoz kapcsolódó kérdésre, helyzetre keressük az együttműködő választ és a jól bevált praktikákat.
UUi. Tudtad, hogy a BÁBbeszéd is lehet segítő eszköz a kezedben, hogy könnyebben kommunikálj az ovis gyerekeddel?
Ha az együttműködő nevelésben szívesen kipóbálnád a bábot és a BÁBbeszédet, mint módszert, akkor töltsd le az ingyenes Segítek neki kifejezni BÁBbeszédel összefoglalómat az első lépésekhez.
Örömteli közös játékidőt kívánok neked az ovisoddal és hogy az egyszerűsítésben örömötöket leljétek!