Milyen kéznyomot hagyunk a világban? – Halacska báb a víz világnapjára

Az óvodai csoportoddal készülsz a víz világnapjára? Otthon az ovisoddal szeretnél játékosan a víz fontosságáról beszélgetni? Március 22-én lesz a víz világnapja, ennek kapcsán egy közös bábkészítés jó alkalom lehet nektek is, hogy a vízről, a víz fontosságáról, környezetünkről, ökológiai lábnyomokról beszélgessetek, persze az óvodás nyelvén. Ehhez gyűjtöttem neked ötleteket, melyekből könnyedén
készíthettek jópofa vízhez kapcsolódó bábokat.

Mi halakat készítettünk a kisfiammal, mégpedig egy egész családot belőle tenyérlenyomattal, hogy emlék is legyen a kis kezükről. A legegyszerűbb rajzolós változatot próbáltuk ki kis ragasztással, ennyi a majdnem egy éves bábkészítés közben mellettünk játszó hugica mellett is könnyen elkészíthető volt. Csak egy elég magas asztal kellett hozzá.

Közben beszélgettünk róla, hogy miért zárjuk el a csapot magunk után, miért van sok szemét az óceánban és hogyan próbálunk otthon – amennyire lehet – nem pazarolni a vizet és kevesebb szemetet termelni. És hogy ebben ő hogyan vehet tevékenyen részt, ha pl. nem folyatja a vizet kézmosáskor. A halacskákkal pedig játszottunk egy nagyot, kedvencem az apuka hal lett, akinek szakállat is rajzolt a kisfiam. A spontán bábjáték alkalmat termett arra is, hogy a halak úszkáljanak a lakásban, kergetőzzenek és még egy tengeri bunkert is készített lelkesedésében, ahol a korallok mögé elbújhatnak a halacskák.

Mentasárkány bábkészítős tippek víz világnapjára:

🐉 Készítsünk tenyérlenyomatos halacska bábot!

  • Könnyen elkészíthető, jól variálható, a Mentasárkány bábok víz világnapjára Pinterest albumjában sokféle technikai ötlet található hozzá (pl. színezéses, ragasztásos, festéses)
  • Amit mi készítettünk halacska, ahhoz a hozzávalók/ 1 hal: spatula, fehér rajzlap, színes ceruzák, 1 mozgós szem, olló, szivárványos papír a pikkelyekhez.
  • Emellett szép emlék lehet, mert így az ovis (és a tesók) tenyérméretet is megőrizzük. Ezenkívül személyes ajándéknak is jó lehet nagyszülőknek.
  • Ha egész halcsaládot készítünk, a bábos -játékos kommunikációt, a BÁBbeszédet is kipróbálhatjuk vele.
  • +1 TIPP: A hal mellett ugyanilyen tenyérlenyomattal lehet medúzát is készíteni egyszerűen, ha a tenyér ujjai lefelé mutatnak, nem oldalara.

🐉 Készítsünk egy dumagép muppet bábot!

  • Csipeszes és papíros technikával is, de akár tojástartóból is elkészíthető, a Mentasárkány bábok víz világnapjára Pinterest albumjában sokféle technikai ötlet található ehhez is.
  • Ezek a bábok ezért klasszak, mert beszélni is tud a báb és persze játékból enni is, ezeket imádják az ovisok, nagyon sok nevetős és vicces szituáció jöhet ki belőle. Ami önmagában is szuper és oldhatja a feszültséget is.

🐉 Készítsünk mini akváriumot vagy mini folyó élővilága dobozszínházat!

  • Ha a vízben élő állatokat nagyon szereti az ovis vagy a bábjait le se teszi napokig, akkor egy közös hétvégi délelőttön vagy
  • Ovis csoportoknak is nagyon jó közös bábkészítési és bábos játéklehetőség. A víz körforgását is el lehet bábozni, ha a folyó élővilágát készítik el doboz bábszínház kerettel. Azt esőfelhős bábokkal is ki lehet egészíteni és mindenféle állatbábbal benépesíteni. A Mentasárkány bábok víz világnapjára Pinterest albumjában ehhez is lehet még ötleteket találni.


🐉 Készítsünk bábot a szelektív szemetekből!

  • Sok szelektív kukába kerülő tárgyból lehet könnyen jópofa bábot készíteni, ennek kapcsán jól lehet a környezetvédelemről, a víz védelméről beszélgetni.
    Mentasárkány bábok víz világnapjára Pinterest albumjában is találsz ilyeneket pl. tojástartóból rákot készíteni, palackból medúzát vagy halat, zacskóból medúzát vagy papírgurigából polipot. Vagy maradék szülinapi papírtányérból halat vagy kagylót, maradék zokniból medúzát.

🐉 Bábjáték 2az1ben! Hogyan is?

  • Ha készítettek bábokat, azokat árnybábként is érdemes kipróbálni. Ha pl. halacskacsaládot készítettek otthonra, akkor a napi közös élményeket lehet így feleleveníteni és együtt újra átélni vagy így könnyebben fogja elmesélni az ovis napját a gyerek, ha amúgy nem tudtad kiszedni belőle, hogy mi bántja, vagy mitől feszült, hisz a bábos játék az ő “anyanyelve”.
  • Ha óceán élővilágával kapcsolatos bábokat készítettetek, akkor pedig a sötét mélytengeri hangulatot lehet odavarázsolni otthonra, vagy az óvodai csoportszobába. Itt érdemes a fény-árnyék trükkös oldalát is kihasználni, hogy a zseblámpával közelségét variálva az árnyék méretét tudjuk változtatni. Így izgalmas felfedezés lehet a közös játék.

Bábkészítős ötletből sose elég?

  • Szeretnéd a tapasztalatidat egy támogató bábos közösségben megosztani és mások által inspirálódni, akkor csatlakozz a Mentasárkány bábozniFLOW csoporthoz. 
  • Miért hoztam létre ezt a csoportot? Azért, hogy legyen egy olyan közösség , ahol mindenféle ovisok bábozásával, bábjátékával és bábkészítéssel kapcsolatos témáról lehessen beszélgetni, inspirálódni, egymást segíteni.
  • Óvodapedagógusokat, szülőket, nagyszülőket, más nevelői tevékenységben lévő bábozást iránt érdeklődőket szeretettel várok, mert hiszek benne, hogy a bábjáték egy olyan csoda, amivel sokat adhatunk az óvodás gyerekeknek és szeretném, ha minél többen megismernék és könnyedén a mindennapok részévé tudnák tenni a bábjátékot.

Somfay Alexandra bábpedagógus

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *