Hogyan épülnek fel a Meseépítő bábfoglalkozások?
A meseépítő bábfoglalkozást úgy terveztem, hogy a gyerekeknek olyan interaktív mesefeldolgozó élményt nyújtson, ahol a mesét először nézőként, majd bábrajzolókét és díszletrajzolóként később pedig bábosként is átélik. Ebben a csoportos bábfoglalkozásban a mese befogadása papírszínházas meséléssel kezdődik és a foglalkozás folyamán a közösségformálás is előtérbe kerül.
Táblafestékes technikával előkészített díszletet és bábokat rajzolnak a gyerekek, hogy önmagukra tudják szabni a történetet, elősegítve ezzel az érzelmi bevonódást is és az alkotás örömének megélését. A spontán bábozásban is megtalálja mindenki a helyét, aki szerepelni szeretne. Ha szeretné megszólaltatni a bábot, arra is van lehetősége, ha néző szeretne lenni, az is lehetséges.
Előnye a bábos játéknak, hogy egyrészt egy figura bőrébe bújva lehet szerepelni így könnyebben megnyílik az a gyermek, aki egyébként nehezebben szerepel. Mindig viszek olyan mellékszereplőket, akiket a félénkebbek is tudnak választani, így örömmel tapasztalom legtöbbször, hogy mese mellékszálként nyuszik, sünik vagy felhők vándorolnak a mesében csöndes mégis részt vevő, a közös bábozásban jelen levő szereplőként.
Ha több foglalkozáson is részt vesznek a gyerekek azt tapasztalom, hogy még könnyebben bevonódnak, és főleg a félénkebb gyerekeknél érezhető, hogy egyre könnyebben választanak bábosként szerepet és egyre magabiztosabbak lesznek.
Milyen korosztálynak ajánlott?
A bábfoglalkozásokat 3-7 éveseknek terveztem, a különböző mesékből az életkornak megfelelőket lehet kiválasztani így a homogén csoportok és a vegyes csoportok is találnak megfelelőket. A választható meséknél részletezem a korosztályi bontást, összesen 15 mese közül lehet választani.
Hány fős csoportoknak ajánlott?
Min. 15 és max. 25 fő között működik a legjobban a foglalkozás a tapasztatok szerint. Nagyobb csoportnál a bontott csoportot ajánlom, ilyenkor egymás után tartok két bábfoglalkozást, hogy minden gyerekre jusson elég figyelem.
Kiemelten fontosnak tartom, hogy a kiscsoportos jellegből adódóan megfelelő figyelmet kapjanak a gyerekek és lehetőséget az elmélyültebb játékhoz. Persze a létszám mellett a korosztály is meghatározó, ezért ha felvettük a kapcsolatot az adott csoport igényeire szabva tudom meghatározni az ideális létszámot, ameddig még nem szükséges a bontott csoport.
Miért választottam a papírszínházas mesélést a bábfoglalkozásban?
Egyrészt, mert kortárs illusztrátorok képei kísérik a papírszínházas meséket elősegítve a művészeti nevelést. Így minden mesének más jellege van és mindegyik izgalmas vizuális kaland a gyerekeknek, sokszor humoros vagy jelképes, de jól értelmezhető képi világgal.
Másrészt a meséléssel egy meghitt mini színházi tér jön létre a papírszínház előtt ülő gyerekek és a mesélő között, melynek nagy erejét és értékét érzem a mai világban, és kincs lehet a gyerekeknek. A Japánból eredő papírszínház (Kamishibai) előnye, hogy színházi élmény jellegűvé alakítja a meseolvasást.
Emellett örülök, ha mesélésemmel én is hírét viszem ennek a mesélési formának és örömmel látom, hogy egyre több óvodában mesélnek papírszínházas mesét.
Én a klasszikus és jól bábozható meséket szoktam a bábfoglalkozásaimban kiválasztani Csimota Kiadó által kínált mesékből és általában a szöveget is kicsit átalakítom, a dramatizált bábszöveghez közelítem, hogy könnyebben bábozható legyen a foglalkozás folyamán.
Ki vezeti a foglalkozást?
A Meseépítő foglalkozást én (Somfay Alexandra) bábpedagógus vezetem, a Mentasárkány Bábjáték megálmodója, a bábfoglalkozások tervezője. A bábos nagymamám mellett gyerekként megszerettem a bábok és alkotás örömét, ezt szeretném a gyerekimnek és az óvodásoknak is továbbadni és megmutatni a szülőknek, óvodapedagógusoknak is, hogy milyen módon tudják ez továbbvinni. Ezért írok blogcikkeket, készítek bábos videókat is.
Az alkotás és a mese életre keltése, a gyerekekkel közös bábozás az a helyzet, ahol igazán otthon érzem magam és ahol a legtöbbet tudom adni. Két gyerekem van, akik örömömre bábok és mesék között nőnek fel, és akiknek elsőként mesélem fejből meseként a Mentasárkány bábmeséket. És egyszerűen imádok bábokat is készíteni és mostanában a színes árnybábok varázsolnak el teljesen, így született a Sárkánymentás mese.
Milyen Meseépítő bábfoglalkozások választhatóak?
Meseépítő bábfoglalkozás:
- Klasszikus Meseépítő foglalkozás 50 percben. Papírszínházas meséléssel kezdődik, ahol a gyerekek nézők, majd díszlet- és bábrajzolók lesznek, végül bábosokká válnak és a komplex mesefeldolgozást a közösen előadott bábelőadás zárja.
- Ajánlom óvodákban gyereknapra, vagy szülő-gyerek közösségépítő eseményként, illetve könyvtárakban, művelődési házakban, táborokban gyerekprogramnak. Lehet szülőkkel közös élmény is vagy külön foglalkozás a gyerekcsoportnak.
- Kérhető árnyjátékos és bábkészítő kiegészítéssel. A 50 perces Meseépítő alapfoglalkozást ebben az esetben még 15 perces bábkészítés és spontán bábos játék követ.
- Az alapfoglalkozás ára: 32.700 Ft.
- Árnyjátékos vagy Bábkészítő kiegészítéssel 39.700 Ft.
- Ezek az árak hétköznap délelőtti időszakra vonatkoznak Budapest, Budakeszi, Budaörs területén. Ha bontott csoport van (25 feletti a csoport és így két részben tartom egymás után a foglalkozást nekik) vagy délutáni, hétvégi időpont lenne megfelelő, vagy a megjelölt településeknél messzebb van a helyszín: egyedi ajánlatot tudok adni.
Meseépítő programok óvodáknak
Óvodai csoportoknak készítettem ezeket a programokat, hogy segítsem vele a mesefeldolgozást és a bábjáték megismerését.
A program jelenleg csak óvodáknak elérhető Budapest, Budakeszi, Budaörs területén a 2021/2022-es nevelési évben hétköznap délelőtti időszakban
A 3 és 6 alkalmas program során a mesék komplex megismerésén túl a bábjátékkal is megismerkednek az óvodások és egyre magabiztosabbak lesznek a bábos játék során, így a félénkebbek is otthonosabban érezhetik magukat és több területen, több szerepben is ki tudják magukat próbálni a gyerekek.
Emellett közösségformáló ereje is jobban érvényesül a bábjátéknak egy hosszabb folyamatban.
Az improvizáció lehetősége pedig segít, hogy magukra szabják a történetet és az érzelmeiket is jobban bevigyék a játékba segítve ezzel a mese és az aktuális élményeik játékos feldolgozását.
3 alkalmas Óvodai Meseépítő Program (1. félévre és 2. félévre)
- A 3 alkalmas Meseépítő programot 1. félévre, adott nevelési év január 15-ig lehet rendelni, 2. félévre, adott nevelési év szeptember 15-ig lehet rendelni.
- A program részeként a Meseépítő foglalkozáshoz kapcsolódó mozgásos játékötleteket is kapnak a csoportok, hogy még több lépcsőben lehessen folytatni a mesefeldolgozást és sablont közös bábkészítéshez.
- Kiscsoportosoknak is lehet rendelni a 2. félévre már (érdemes nekik ezzel a programmal kezdeni és a következő évtől folytatni a 6 alkalmassal. Az ő igényeinek megfelelően náluk 15 fő fölött bontott csoportot ajánlok és a foglalkozás is rövidebb kb. 35-40 perc.
- Ára: 3 x 29.700 Ft
6 alkalmas Óvodai Meseépítő Program
- A 6 alkalmas Meseépítő programot az adott nevelési névben szeptember 15-ig lehet rendelni.
- A program részeként a Meseépítő foglalkozáshoz kapcsolódó mozgásos játékötleteket is kapnak a csoportok, hogy még több lépcsőben lehessen folytatni a mesefeldolgozást és sablont közös bábkészítéshez.
- Középsősöknek, nagycsoportosoknak és vegyes csoportoknak ajánlom.
- Ára: 6 x 24.700 Ft
Milyen a meseépítő bábfoglalkozás felépítése?
Készítettem egy videót is bábfoglalkozásról, itt bemutatom foglalkozás felépítését.
Helyszín, technikai igények
- A bábfoglalkozások zárt belső térben, pl. óvodai csoportszobában, könyvtárban, baba-mama helyszínen adják a legjobb élményt a családias jelleg miatt.
- Egy óvodai csoportszoba felszereltsége általában elegendő: szükséges 2 nagy (felnőtt mérethez igazodó) asztal, kisszékek vagy párnák és 3 vagy 4 gyerekasztal létszámtól függően. Hangosítás nem szükséges.
- Az Árnyjátékos Meseépítőnél az ablakok sötétítését kell megoldani hozzá, eszközöket (lámpák, bábkészítés eszközei stb.) biztosítom hozzá.
- A Bábkészítős Meseépítőnél az eszközöket biztosítom, az óvodai csoportszoba felszereltsége elegendő.
- Előkészítés: 5 perc, Elpakolás: 5 perc
A megrendelés menete
- Ha kiválasztottad a bábfoglalkozást és felvettük a kapcsolatot, egyeztetjük, a helyszínt, létszámot és a korosztályt és ez alapján és pontosítjuk az árat, ha eltér az alapértelmezettől valamilyen körülmény miatt.
- Ezután megkeressük a megfelelő időpontot, egyeztetjük a számlázási adatokat.
- Az előadás előtti napon még egyszer egyeztetünk, hogy módosult –e a csoportlétszám.
- Fizetni előre utalással vagy a helyszínen lehet készpénzben, a számlát az előadás után adom át.
Meseépítő bábfoglalkozások választható meséi:
Ajánlott mesék csoportok szerint:
- Kiscsoportosoknak:
- A három kismalac, A kiskakas gyémánt félkrajcárja, A három toll
- Középső csoportosoknak:
- A brémai muzsikusok, A csodapalást, Méhkirálynő,
- Holle anyó, A kiskondás, Piroska és a Nagy Mágus
- Nagycsoportosoknak:
- A békakirály, A csillagszemű juhász, Az aranyhalacska,
- Hófehérke, A só, A csizmás kandúr
- Vegyes csoportosoknak:
- A brémai muzsikusok, A csodapalást, Méhkirálynő,
- A három toll, A csizmás kandúr, A békakirály
Mit tegyél, ha szülőként szeretnéd, hogy a Meseépítő bábfoglalkozást kipróbálja az ovisod
Ha voltál már nálam bábfoglalkozáson és szeretnéd, hogy a gyereked gyakrabban vegyen rész Mentasárkány bábfoglalkozáson érdemes ajánlani az óvodai csoportotokban a foglalkozást: nyitottak szoktak lenni az óvodapedagógusok az ilyen szülői kezdeményezésre.
Ha még nem voltál, de szeretnéd együtt kipróbálni az ovisoddal: gyere el egy nyitott szervezésű bábfoglalkozásra. Ritkán, de szervezek külsős helyszíneken is Mentasárkány Meseépítő foglalkozásokat, a Mentasárkány Bábjáték facebook oldalán érdemes követni az eseményeket, ott látható minden ilyen esemény és ott lehet regisztrálni is.
Kapcsolat és további kérdések
Ha kérdések merülnek még fel, szívesen válaszolok.
- E-mail-es elérhetőségem: somfay.alexandra@gmail.com
- Telefonon is elérhető vagyok a +36 303243172 számon (Somfay Alexandra, napközben 9 és 15 óra között)
- A Mentasárkány Bábjáték facebook oldalán is lehet üzenni, érdemes ott is követni, ott elérhetőek a legfrissebb hírek, saját szervezésű események.
- Ha inspirációt és támogató közösséget keresel bábos témában, akkor érdemes a Mentasárkány bábFLOW Klub tagjának lenni
- Ajánlatkérő űrlapot pedig itt lehet kitölteni: